Prisoners of infinity

Bizakodó, izgalmakkal teli napok valamelyikén 1989 végén, 1990 elején, egy ismeretlen férfi keresett meg. Azt mondta, meg kell írnom a környékükről Oroszországba elhurcolt fiatal nők sorsát. A munka hónapokig fogva tartott. S aztán még tovább. Gyöngybetűkkel írt leveleket kaptam és olyanokat is, amelyekről látszott, hogy feladójuknak nehezére esik a betűvetés. Lágerbéli barátnők, családtagok keresték egymást rajtam keresztül és az immár rendelkezésükre álló nyilvánosság által. A levél folyam után egy kötet is készült. Még évek múltán is jelentkeztek -Európából, a tengerentúlról - kit hova vetett a sors. 1999 nyarán- 2000 őszén újra elővettem a tőlük kapott leveleket, fényképeket. Feladóik már tíz esztendeje is hatvan év körüliek voltak, fizikumuk magán viselte az oroszországi kényszermunka nyomait, sokan már akkor betegeskedtek közülük... Az eredeti címlista szűkül, a telefonok némák. De aki jelentkezik s tud valamit, segít. Emlékezetlikból, noteszeikból új nevek kerülnek elő. A holtak helyére az élők lépnek. Így adnak kézről kézre, megmaradt erejük szerint. Köszönöm nekik: Kormos Valéria